Ez a süti még a kézi fináléra készült, egyrészt mert piros-fehér (ha már a magyarok kiestek, akkor hajrá Dánia), másrészt meg mert ez a kedvenc dán sütim, amit Anya olyan frankón megcsinált az itteni esküvőnkre, hogy többen elkérték a receptjét (!!). Szorosan vezet második helyen a málnás szelet, azt majd legközelebb hozom.
Epres pite - Jordbærtærte
Előre szólok, hogy 1. ez egy picit 'játszós' süti, 2. ez egy jó nagy adag lesz, egy 28 centis kerek piteformára elég (16 szelet), én fele adagot csináltam most, egy 30x20-as tepsiben.
A pitetésztához:
30 dkg liszt
20 dkg vaj
10 dkg cukor
1 tojás
A tésztával ki kell bélelni a tepsit/piteformát (ha túl lágy, akkor picit érdemes hűtőben pihentetni nyújtás előtt).
A töltelékhez:
20 dkg vaj
20 dkg cukor
20 dkg marcipán (ha már eleve cukrozott a marcipán, akkor kevesebb cukor elég!)
1 tojás
Ezt robotgéppel egyneművé kell dolgoztatni, majd a még nyers tésztára rákenni, és így előmelegített 180 fokos sütőben szép pirosra sütni.
Ha kihűlt, akkor elvben 20 deka étcsokit megolvasztva rá kell kenni a marcipánkrémre, de ha az olvasztott csokihoz fél-egy deci tejszínt/kókusztejet keverek, akkor nem fog teljesen visszakeményedni, és kellemesebb harapni.
Igazából véleményem szerint a legtutibb nem is csokival, hanem nugáttal, amit csak simán rá lehet kenni/rászeletelni. Ha nem kapok ebből tejmenteset, akkor szoktam csak a csokis verziót csinálni. (Nugát otthon úgy tudom, az Aldiban kapható.) A következő réteg a
Krém:
4 dl tej
4 tojássárga
4 ek kukoricakeményítő
2 ek cukor
egy csipet só
egy csipet só
vaníliapor/vaníliáscukor
Úgy készül a krém, mint a zacskós pudingpor; a keményítőt, a sót és a cukrot el kell keverni, kikeverni a tejjel, felforralni és besűríteni, majd a tűzről lehúzva hozzáadni a vaníliát és a tojássárgáját, ezzel már csak 1-2 percet kell főzni.
AVAGY: egyszerűen 1 zacskó vaníliás pudingpor elkészítve. :)
Innentől eredetileg fél liter tejszínt habbá verve kell a krémmel összeforgatva a sütire halmozni, én itt úgy csalok, hogy a tojások kimaradt fehérjét a tűzhelyen alacsony fokozaton (hogy ne maradjon nyers a tojás) keményre verem cukorral (tojásonként 3 ek), és ezt keverem a krémbe.
A díszítés:
1 kg eper (vagy amennyi van)
esetleg reszelt csokoládé
esetleg reszelt csokoládé
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése