(Tomi képeit még nem kaptam meg, úgyhogy majd még nézzetek vissza, mert rakok még fel képeket!)
Csütörtök reggel indultunk korán, 10-re volt időpontunk a konzulnál, utána találkoztunk Tomival bent a városban, aki pont egy lángosos büfé előtt várt minket. :)
A szállásunk nagyon érdekes volt, ilyet még nem láttam: nem volt személyzet, hanem kódot kaptunk sms-ben, amivel tudtuk nyitni az ajtókat. A folyosón több jó vastag ajtó volt, így abszolút nem hallatszott be semmi a szobába kintről (ami fontos volt, mert meccs volt éppen aznap, és tele volt német drukkerrel a szálloda).
Ahogy elfoglaltuk a szállást, el is dőltünk mindhárman, mint a liszteszsák, én 2 óra alvást tudtam csak ugyanis kigazdálkodni utazás előtt, de Tomi se aludt sokkal többet. Este azért még elmentünk sétálni:
Másnapra elég sűrű programot terveztünk:
| Városháza |
| Sétálóutca |
| Kilátás |
| A királyi palota (kb 4-5 egyforma van körben a téren, külön család lakik mindegyikben) |
| Őr a királyi palotánál |
| Templom |
| A kis hableány |
| Cukrászda |
Harmadik nap megint csak sokat sétáltunk, a nagyobb programunk egy híres szobrász (Thorvaldsen, aki a Vatikánba is faragott, ő volt az egyetlen nem katolikus, akit erre felkértek) múzeumának meglátogatása volt, aki egy Esterházy nevezetűnek is kifaragta a mellszobrát, bár azt sajnos nem tudom, hogy ki volt az illető.
Utolsó napra hagytuk a Glyptoteket nevű múzeumot, ami hatalmas és gyönyörű szép. Azt kell tudni róla, hogy a Carlsberg sörgyár alapítója vásárolt és vásárol bele nagyon nagy értékű dolgokat; római szobrokat, Egyiptomi szarkofágokat, múmiákat, különböző régészeti leleteket. Vannak még eredeti Rhodin-szobrok (pl. A gondolkodó) és festmények is, pl. Picasso, Monet, Van Gogh...
Dániában a múzeumok nagy része ingyenesen megtekinthető, ez pont nem, de vasárnaponként ide is ingyenes a belépés. És "véletlenül" pont egy ideiglenes Gaugin kiállítás is volt!
A télikertben pedig működik egy cukrászda, ahol az egyik leghíresebb dán cukrász készíti a süteményeket (ott veszik fel a tévéműsorait is). Hát mit mondjak, fantasztikus finomak voltak!
| Életem eddigi legdrágább süteményei |
folyt.köv.
1 megjegyzés:
Már elküldtem én is a képeimet, Kri!
A sütik eszméletlen finomak voltak. És nagyon jól éreztem magam! :-)
Megjegyzés küldése