Múlt péntekre szerveztünk a Magyar-Dán Szervezetben (Ungarsk-Dansk Forening, vagyis röviden UDF) egy lángos bulit az itteni magyaroknak és érdeklődőknek, ahol mindenki megpróbálhatott lángost sütni.
Párosával megkapta mindenki a kimért hozzávalókat, és ketten gyúrták-kelesztették-sütötték a lángosaikat. Erre egyébként senki sem számított, azt hitték, hogy csak enni kell majd. :) Úgyhogy volt néhány meglepett arc, mikor mondtam, hogy mostmár a tészta kanállal való kevergetéséről át kéne állni kézi üzemmódra, mert egyébként az életben nem fog összeállni a tészta.
De végül élvezték, úgy láttam, nem is nagyon akartak hazamenni, 11 óra után tudtunk csak bezárni és hazaindulni. Majdnem 25-en jöttek, voltak olyanok is, akik csak kíváncsiak voltak, és egyébként nincsen magyar kötődésük. De rajtuk kívül általában magyar lány - dán férj volt a felállás.
A képeket itt tudjátok megnézni.
Lehet, hogy a héten nem jelentkezem már, csütörtökön megyünk Koppenhágába, mert a magyar konzulnál van időpontunk, meg kell rendelnem a hajadon tanúsítványom Magyarországról, meg jön Tomi is, tuti lesz.
Úgyhogy jövő héten jövök friss képekkel! :)
Addig is puszi mindenkinek, a 18 év alattiaknak duplán, dehát ez nem újság.
Tomi, már nagyon várunk!! :)
1 megjegyzés:
Nyami-nyami, nagyon gusztusos a lángos! :)
Most értünk haza, majd írok! puszi Évi
Megjegyzés küldése